|
Kárpátalja
Újdonságok
Cikkek Múzeumok, emlékhelyek Templomok, fatemplomok Várak, kastélyok |
Cikkek Werbőczy földjénAz Árpád-kor első évszázadaiban a Feketepatak földjének nevezték Ugocsa vármegye egész északnyugati részét, melyen a későbbiekben három település jött létre: Verbőc, Salánk és Feketepatak (bár a hagyomány szerint az 1241-1242-es tatárjárás után keletkezett Salánknak volt egy elődje, Bacsófalva, mely teljesen elpusztult a mongol invázió során). Verbőc nevével – Vrbeuch formában – elsőként egy 1251-ben, IV. Béla uralkodása idején kiállított oklevélben találkozhatunk, s a községet a falun egykor átkanyargó Vrbovac patakról nevezték el (a szláv szó jelentése: �űzfával benőtt hely, füzes�. Ám e vízfolyásnak ma már nyomát sem találjuk, a lakosság ugyanis lecsapolta a településen átfolyó patakokat, köztük a Vrbovacot is, nehogy áradások alkalmával elöntsék a település kisebb-nagyobb részeit. Város a Nereszen aljában
A Máramarosi-medence földrajzi középpontjában, az ezer méteres magasságba tornyosuló, fenséges Nereszen-hegy aljában, a Tisza jobb partján terül el Técső városa, melynek 13 000 lakója közül 4000-en magyarnak vallják magukat, így ez a közösség a Felső-Tisza-vidék egyik jelentős magyar nyelvszigeteként emelkedik ki a környező ruszin tengerből. Útikönyv Beregszásztól a Szinevéri-tóigNemrég a Kárpátinfo könyvek sorozatban napvilágot látott a Havasi délibáb könyv második kiadása. Az útikönyv vidékünkre látogató turistát Beregszásztól, az egyre inkább szépülő kisvárostól, a kárpátaljai magyarság szellemi központjától egészen a legendákkal övezett Szinevéri-tóig kíséri. Kovács Elemér, a kötet szerzője nem csupán azokat a történelmi emlékhelyeket, természeti látnivalókat mutatja be, amelyek az említett útvonalon találhatók, a sok érdekes fotót tartalmazó kiadványból a kárpátaljai magyarok mellett a velünk sorsközösséget vállaló ruszinok, románok és németek történelmével, mai életével is megismerkedhetünk. A mostani kiadvány az olvasó változó igényeinek megfelelően új szerkesztési elveket követ. A legfőbb szempont az áttekinthetőség, a tudásanyag rendszerezése. Ukrajna 7 CsodájaAz Ukrajna 7 Csodája össznemzeti akció szervezői kedden kihirdették az internetes szavazás és a szakértői csoport javaslatainak összegzéseként született végeredményt. Tourinfo iroda nyílt UngváronUngváron a görög katolikus székesegyháznak vivő hangulatos Duhnovics utcán Tourinfo iroda nyílt. A megyében immáron hét ilyen jellegű, a hozzánk látogató vendégek széleskörű tájékoztatását felvállaló intézmény működik, ám a legújabb különösen fontos a magyar anyanyelvű turisták számára. És nem csak azért, mert számukra minden lényeges információhoz, szolgáltatáshoz ezen a nyelven juthatnak hozzá, hanem azért is, mert az iroda igen sok, Kárpátalja történelmével, műemlékeivel, természeti látnivalóival foglalkozó magyar nyelvű kiadványt kínál az ide betérőknek. Az itt megvásárolható ajándéktárgyakat – faragásokat, szőtteseket, festményeket, kerámiákat, gyékényből és kukoricacsuhéból font használati tárgyakat – is úgy válogatták össze, hogy azok a helyi kézműves és iparművészeti hagyományokat és törekvéseket reprezentálják. Tour-Info Ungváron
Turisztikai információs központ és kiállítóterem nyílt a megyeszékhely belvárosában. Település a szőlőhegyek lábánálBeregszásztól 24 kilométerrel nyugatra egy 1700 lelkes község, Zápszony házai simulnak csendesen a messzeségbe nyújtózkodó síkságból kiemelkedő Kaszonyi-hegyek északi lábaihoz. Mint a falu szülötte, Csatáry György történész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára kifejti, a település környéke ősidők óta lakott. A falu mellett emelkedő Kova-dombon a múlt századi régészeti feltárások során egy árokkal és földsánccal védett újkőkori település maradványait hozta felszínre az archeológusok ásója, tűzhelyek és használati eszközök, köztük nagyon szép, festett kerámiaedények kerültek elő a földből, tanúsítva, hogy már a Kr. e. IV. évezred embere is kedvelte ezt a helyet. Szeretném, ha városom ismét Beregszász lenne
Évértékelő Gajdos Istvánnal, az UMDSZ elnökével, Beregszász polgármesterével Skorpió Hotel, AlsószeliscseA Skorpió Hotel a Kárpátok egyedülálló részén található, ami híres rendkívüli vidékéről, évszaktól független kedvező éghajlati adottságairól, elképesztő növény és állatvilágáról, amelyek együttesen igazán emlékezetessé teszik a nyaralást, s arra ösztönöznek mindenkit, hogy minél többször látogasson el erre a vidékre. A Skorpió Hotel előnyös földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően Ön - sok időt megtakarítva - hamar eljuthat Kárpátalja egyedülálló természeti látnivalóihoz, s megcsodálhatja azok szépségét. Nyelvsziget a Latorca-holtág menténKárpátalja területén a középkorban az Ungvár–Munkács–Huszt–Aknaszlatina vonal mentén húzódott a magyar–ruszin nyelvhatár, mely mostanára – számunkra hátrányosan – dél és nyugat felé tolódott el. Ám Ungvár és Munkács között, az utóbbi várostól kilenc kilométerrel északnyugatra, van egy település, a 3280 lelkes Beregrákos, ahol a 2001-es népszámlálás adatai szerint 1493 magyar él, jelentős nyelvszigetet alkotva. |
Szállások Útvonalak Egyéb Természeti értékek PARTNEREINK
|