Munkács – megyei jogú város Kárpátalja szívében, az alföld és a hegyvidék találkozásánál. A megyeszékhelytől 42 km-re található város fontos vasúti és közlekedési csomópont. Történelmi iratok szerint és régészeti kutatások alapján bizonyított, hogy a mai város területén már a vaskorban is település állt. Híres várát a monda szerint Álmos vezér építette, s nevezte el „munkásnak” a hegyeken való nehéz átkelésre emlékeztetve. Munkács 1378-ban kapott városi rangot, majd Hunyadi János 1445-ben szabad királyi városi rangra emelte. A 16. és 17. században az Erdélyi Fejedelemség része. Munkács vára sok évszázadon át volt különböző harcok színtere. Pusztították kunok, tatárok, lengyelek, császári seregek. Hosszú évtizedekig volt börtön, majd kaszárnya és a szovjet érában mezőgazdasági szakközépiskola is. Ma a legendás vár múzeumként funkcionál, és a várdombról őrzi hű városát – Munkácsot.
Munkács járási székhely, a Latorca folyó két partján terül el. A járáshoz közigazgatásilag 2 városi jellegű település és 86 község tartozik. A magyar kisebbség aránya a járásban mindössze 12 %.
Munkács legfőbb látványossága a helyiek által Palanoknak nevezett vára, ahol néprajzi és természettudományi kiállítás mellett képzőművészeti galéria is megtekinthető. Egyéb nevezetességek: a szecessziós stílusú Városháza épülete, Munkácsy Mihály emlékház, a Rákóczi vagy Fejér-ház, Kohner-kastély, az 1800-as években épült Orosz Drámai Színház épülete, a Csernekhegyi bazilita kolostor, a római katolikus plébánia templom. A járásban található főbb látványosságok: a beregvári Schönborn vadászkastély, a Beregszentmiklósi várkastély, Podheringi 1849-es emlékmű.
A környék az épített látnivalókon kívül számos természeti látnivalóban is bővelkedik, amihez jelentősen hozzájárul domborzati fekvése is. A Latorca folyó sebes sodrású patakként folyik alá a Kárpátok hegyeiből, míg síkvidéki területre érve lassan hömpölyög Munkácson keresztül a szlovák határ felé. Kedvelt horgászhely és túraútvonal. A munkácsi járás másik kedvelt pihenőhelye a Szinyák szanatórium és sportüdülő, ahol 800 méter hosszú sífelvonó szállítja a síelni vágyókat a téli időszakban. A gyerekek számára is kényelmes sífelvonó szomszédságában kölcsönző, a szanatóriumban ásványvizes gyógyfürdő várja a vendégeket 4 épületből álló szálloda együttesében. Kedvelt szanatóriumok még a térségben a Kárpáti szanatórium, a Soleni Mlaki szanatórium és a Perlina Karpat szanatórium is.
Munkácson található Kárpátalja megye egyetlen orosz nyelvű drámai színháza, számos múzeum, köztéri szobor és emléktábla őrzi a város dicső szülötteinek és múltjának emlékét. Híres művészeti együttesek a járásban: a derceni Gyöngyösbokréta táncegyüttes, a beregszentmiklósi Zabavka vokál együttes,
A kulturális rendezvényeken kívül borfesztivál, Boboviscse településen borospincék és borkóstoló, lovaglási lehetőség, hegyi túrák, kézművesek és népszerű kézműves termékek várják a vendégeket.


